Dr. Schultheisz Judit, gyerekorvos, orvosigazgató

1984-ben végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, azóta különböző képzések sorát elvégezve a neurológiai sérülést elszenvedett csecsemők és gyermekek terápiájának, ellátásszervezésének szentelte az életét. A születési károsultak fejlesztésére 1990-ben hozta létre a Gézengúz Alapítványt. Az alapítványnál ma használatos egyéni és csoportos tornatermi és medencés gyakorlatok legtöbbjét ő és szakmai csapata alapozta meg és fejleszti a mai napig. Orvosigazgatóként jelenleg az alapítvány szakmai és tudományos munkáját vezeti. Fontosnak tartja a szülők bevonását, edukációját és támogatását, ezért az alapítványi munka gyakorlati részében is közreműködik, akár a külföldön kezelt betegek családjával interneten lebonyolított konzultációk segítségével is. Nevéhez fűződik a Huple® nevű mozgás- és koordinációfejlesztő diagnosztikai és terápiás hatású orvostechnikai eszköz, amely nemzetközi szabadalomként Magyarországon kívül számos országban, nemzetközi szinten is alkalmaznak. Kiemelt szakmai munkássága a Plexus brachialis sérült (felkarbénulás) gyermekek ellátásának biztosítása. Nevéhez fűződik a Plexus Napok megalapítása, ahol a tudományos előadások mellett jelentős szerep jut a hasonló problémával élő gyermekek és családok találkozásának, tapasztalataik átadásának. Dr. Schultheisz Judit tette le az alapjait a Neuro-hidroterápiának mint bejegyzett módszernek.

Óbudai Intézet

1039 Budapest,
Medgyessy F. utca 3.
tel/fax: +36 (1) 243-8595
gezenguz@gezenguz.hu

Cseppek Háza
Központi Intézet

2011 Budakalász,
Sport utca 3.
tel: +36 (26) 546-327
gezenguz@gezenguz.hu

Győri Intézet

9025 Győr,
Liget utca 1.
tel: +36 (96) 439-115
gyor@gezenguz.hu

Salgótarjáni Intézet

3100 Salgótarján,
Március 15. út 34.
tel: +36 (20) 431-6958
salgotarjan@gezenguz.hu

Budafoki Intézet

1222 Budapest,
Tolcsvai utca. 7.
tel: +36 (20) 5075027
budafok@gezenguz.hu

Adószám: 19650823-1-41      Bankszámlaszám: UniCredit Bank 10918001-00000411-38110018