A gyermekek világa sokunk számára nehezen érthető. Viselkedésüket, kommunikációjukat a felnőttkori racionalitással szemben leginkább vágyaik, érzelmeik és fantáziájuk vezérli. A társadalmi elvárások, a családi rendszeren belül történő változások, az iskolai vagy a mindennapi konfliktusok a gyermekek számára is jelentős stresszt jelenthetnek. Ilyenkor fejlődésük folytonossága megakadni látszik, és egyre inkább nyugtalanság, szorongásos, figyelmi vagy magatartási problémák üthetik fel a fejüket.

Gyermekkori problémák

A megélt belső feszültségek változatos tünetek formájában jelentkezhetnek már egészen kis kortól kezdve.

Csecsemőkorban a gyermekek testi tünetekkel kommunikálnak környezetük felé. Mindez leginkább funkciózavarok, étkezési, ürítési vagy alvásproblémák formájában jelennek meg. Ilyenkor a pszichológus, baba-mama konzultáció formájában nyújthat segítséget a szülő-csecsemő párnak, segítheti egymásra hangolódásukat, vagy a mindennapi nehézségek megkönnyítésében dolgozhat együtt a családdal. Ezek a problémák néhány alkalom után tanácsadással rendezhetők.

A későbbi években gyakori tünetek lehetnek az iskolai vagy óvodai beilleszkedési-, magatartási-, illetve az alvás- és evészavarok. De gyakran megfigyelhető az is, hogy a gyermekek egy-egy korábbi fejlődési szakaszhoz visszalépve, az arra jellemző működésmódokat ismétlik, ilyen például, amikor egy idősebb korban lévő gyermeknél ismét vizelet vagy széklettartási problémák jelentkeznek. A környezet számára figyelemfelhívó jel lehet továbbá a pszichoszomatikus tünetek megjelenése, heves dühkitörések, körömrágás, tic, nyughatatlanság, figyelemzavar vagy a szülőkhöz való túlzott ragaszkodás vagy elutasítás, de az sem ritka, hogy a gyermek bizonyos környezetben „megnémul”, esetleg óvoda- vagy iskolafóbiája alakul ki.

Kamaszkorban gyakran beszélhetünk szélsőséges motiválatlanságról, kamaszkori depresszióról, falcolásról, testképzavarokról, antiszociális vagy deviáns viselkedésről.

A gyermekterápiák általános célja, hogy egy elfogadó, biztonságos kapcsolatban a gyerekeket foglalkoztató érzések megértére, elfogadásra találjanak. Mivel a gyermekek vágyvezérelt gondolkodásukból adódóan érzéseiket még kevéssé képesek verbálisan szavakba önteni, ezért szívesebben választják a fantáziák és a vágyak kifejezésének más módját, mint amilyen például a játék, a rajzolás, a bábozás vagy a mesék. A rajzokban, játékokban megjelenő szimbólumok fontos támpontot jelentenek a gyermeklélek megértéséhez, a játékban lejátszott érzések, történetek pedig korrekciós, terápiás hatással bírnak. Mivel a gyermekek élete elválaszthatatlan a környezetüktől, így a terápia a szülők bevonása és aktív együttműködése nélkül elképzelhetetlen.

A gyermekterápia folyamata, az alkalmazott módszerek

A gyermekkel való munka minden esetben a szülőkkel való első interjúval kezdődik, ahol a pszichológus és a szülők közösen átbeszélik a hozott problémát és minden olyan tényezőt, mely a gyermek tüneteinek, problémáinak a hátterében állhatnak, illetve a gyermek fejlődésmenetének részletes átbeszélésére is sor kerül. Ezt követően kerül meghatározásra egy közös terápiás cél.

A szülőkonzultációt követően a gyermekkel – általában kétszemélyes helyzetben – a terápiás munka első szakasza veszi kezdetét, amely általában 3-4 alkalomból áll. Ennek célja a sikeres együttműködéshez elengedhetetlen biztonságos légkört nyújtó terápiás kapcsolat kialakítása a gyerekkel, és a szükséges pszichológiai vizsgálatok elvégzése, melyek segítségével pontosabb kép nyerhető a gyermek személyiségéről, erősségeiről, nehézségeiről.

Ezt követően ismét szülőkonzultációra kerül sor, ahol a pszichológus és a szülők közösen határozzák meg, hogy szükség van-e a továbbiakban is együttműködésre, hiszen sok esetben néhány nevelési tanács alkalmazásával kezelhetővé válik a probléma. Amennyiben szükséges, úgy a terápia folytatásában, annak módjában, és feltételeiben is megállapodhatnak. A későbbi ülések száma a hozott problémától és a gyermek személyiségétől függően változhat. A gyermekek életkora a terápiákon alkalmazott módszereket is befolyásolják. Terápiás helyzetben a pszichológus és a gyermek egy olyan „játékteret” alakít ki, melyben a gyermek bátran és következmények nélkül fejezheti ki tudatos, és tudattalan érzéseit, vágyait, fantáziáit. Míg a kisgyermekeknél továbbra is a szimbolikus kifejezési formák kapják a legnagyobb teret, úgy a serdülőkorhoz közeledve egyre nagyobb szerepet kap a kommunikáció és az érzések verbális kifejezése.

A pszichológus azáltal, hogy empátiával fordul a gyermekek felé, elfogadja annak érzéseit, késztetéseit, elbírja negatív impulzusait, átéli vele belső „csatáit”, együtt „harcol” vele, mindeközben a gyermek nyelvén értelmez és konstruktív irányba tereli megküzdési stratégiáit, hogy a jövőben a terápiás térből kilépve a való életben is hatékony megküzdésre legyen képes és további fejlődését előmozdítsa.