Három éves kortól a gyerekek eleinte szülő jelenlétében, majd önállóan vesznek részt úszás-előkészítő foglalkozásainkon, amelyet az úszásoktatás követ. A gyerekek tudásszintjüknek megfelelő kis csoportokban tanulnak.
Az oktatási folyamatban 3 úszásnemben tanulnak meg úszni a gyerekek. Első lépcsőben a levegővétel és a lábtempó összekapcsolását sajátítják el. Azok, akik korábban résztvettek neuro-hidroterápiás, illetve babaúszás foglalkozásainkon már ismerik a krallozó lábtempót, és tudják,hogyan kell a vízbe és a víz alatt buborékot fújni.
Akik újonnan csatlakoznak vízi programunkhoz, azoknál kellő türelemmel kialakítjuk az alapvető készségeket. Kiemelten figyelünk a fejmunka és a légzés összhangjára. A karmunkát utolsó lépésként kapcsoljuk a kidolgozott levegővétel-lábtempó duóhoz, és hangoljuk össze a három elemet. Nagyon sok rávezető és koordinációs feladattal segítjük a tanulás folyamatát, elegendő időt hagyva a begyakorlásra és rögzítésre. Az elsajátított tudást mélyvízben is gyakoroltatjuk. A foglalkozásokat gyógytornászok, gyógytestnevelők és úszóedzők vezetik. Oktatóink a gyerekekkel együtt a vízben vannak, így a tanulási folyamat hatékonyabb, lehetővé téve a hibák azonnali korrekcióját és a gyermekek biztonságérzetének növelését. Kislétszámú csoportjaink, a családias környezet, képzett és empatikus oktatóink biztosítják hogy azok is megtanuljanak nálunk úszni, akiknek máshol ez nehézségekbe ütközött (víziszonyos, SNI-s gyermekek).
Célunk,hogy az úszás a gyerekek életprogramjává váljon.