Gyógypedagógus hallgatóként 2001-ben összefüggő szakmai gyakorlat keretében ismerkedett meg az alapítvány munkájával. 2002-ben értelmileg akadályozottak tanáraként és szomatopedagógus terapeutaként kezdett dolgozni Békásmegyeren. Az akkor induló Lepke csoportban súlyosan sérült kisgyermekek napközbeni ellátásában vett részt. Emellett alkalma nyílt az alapítvány egyéni és csoportos, vízi és szárazföldi fejlesztő eljárásait elsajátítani és a gyakorlatban alkalmazni. Első gyermeke születése után visszaköltözött szülővárosába, Salgótarjánba, ahol közreműködésével 2010 áprilisában nyitotta meg az alapítvány új központját. Céljuk, hogy szűrőprogramokkal és terápiákkal, ezen belül a speciális fejlesztőeljárások – a Huple® program, az egyéni és csoportos Neuro-hidroterápia – feltételeinek megteremtésével a térségben élő érintett családoknak lakóhelyükhöz közel nyújtsanak segítséget. Intézetvezetőként és gyógypedagógusként a helyi önkormányzatokkal, valamint az ellátó szervezettekkel szoros együttműködésben dolgozik azért, hogy a koraszülött, veszélyeztetett fejlődésmenetű csecsemők, kisgyermekek és családjaik időben a megfelelő ellátáshoz jussanak Nógrád megye térségében is. Dr. Bauer Viktor mellett szakellátóként a komplex diagnosztikai ellátásban vesz részt. A salgótarjáni központban végzett terápiás munkája mellett szűréssel, tanácsadással, a Huple® programmal, csoportos fejlesztéssel a varsányi és dorogházi Biztos Kezdet Gyermekházakban is aktívan közreműködik.