1994-ben végzett a Mozgássérültek Nevelőképző és Nevelőintézetében konduktor-tanító szakon. Végzés után 2 évig a Pető Intézet egyik iskolás csoportjában dolgozott konduktorként ahol tanított is első és második osztályosokat.Eközben elvégezte a Bliss Alapítvány augmentatív kommunikációs kurzusát, valamint úszóoktatói oklevelet szerzett a Testnevelési Egyetemen.1996-ban megalapította több konduktorral közösen a Pillangó Komplex Intézetet ahol csoportos és egyéni foglalkozásokat tartott külföldi gyerekek részére.1998-tól 2009-ig az Egyesült Államokban dolgozott vezető konduktorként, 4 évig Minnesota majd Florida államban. Itt a konduktív pedagógiai alapokon nyugvó magániskolába járó gyerekek mozgás és értelmi fejlesztését vezette, felügyelte.Szoros együttműködésben dolgozott a helyi, Egyesült Államok-béli terapeutákkal (gyógytornászokkal, ergo terapeutákkal, logopédusokkal, gyógypedagógusokkal). Alkalma nyílt többfajta rehabilitációs módszerbe betekinteni (szenzoros integráció, etetés terápia, segédeszköz készítés, augmentatív kommunikáció) valamint országos rehabilitációs konferenciákon részt venni.
2016 óta dolgozik a Gézengúz Alapítvány Budafoki Intézetében, ahol egyéni és csoportos terápiákat tart.